Gyülekezetünkben havonta egy alkalommal vasárnap 18:00-kor új, liturgikus istentiszteletet tartunk. A zeneileg és formailag is gazdag rend eredetéről, felépítéséről, valamint a már megszokott istentiszteleti renddel való összefüggéséről olvashatnak ezen az oldalon.
Kecskeméti gyülekezetünkben már megszokhattuk vasárnapi istentiszteleteink menetét, hat, úrvacsora nélkül három állandó liturgikus tételével, melyekben a lelkész szövegére egy-egy énekverssel válaszolunk. Ezek a liturgikus tételek az énekversekkel az Evangélikus Énekeskönyvben (továbbiakban EÉ) az EÉ 1-10 és EÉ 11-13 számok alatt találhatók alternatív megnevezésekkel.
- a bevezető zsoltár doxológiája (dicsőségmondás, EÉ 1-10 „Bevezetés”),
- a Krisztus királyt imádó Kyrie (EÉ 1-10 „Bűnvallás”),
- a Szentháromságot dicsőítő Gloria, majd Laudamus te (EÉ 1-10 „Kegyelemhirdetés, Isten dicsőítése”),
- az úrvacsorai imádság Sanctusa (EÉ 11-13 „Az úv. bevezetéséhez”),
- az úrvacsoravételt megelőző Agnus Dei énekvers (EÉ 11-13 „Az úrvacsoravételhez”),
- és az istentiszteletet lezáró hálaadó ének (EÉ 11-13 „Az úv. befejezéséhez”).
A mai napig használt 1982-es énekeskönyvünk több istentiszteleti rendet is közöl, melyek közül az első három (A,B,C) alkalmazandó a vasárnapi ünnepnapokon. Ebből mi az ‘A’ rendet használjuk. Az első két istentiszteleti rend szerkezetileg egységes, mégis különböznek egymástól, a harmadik a rövid rend:
- Énekverses rend – A rend: a liturgikus tételeket énekversek helyettesítik EÉ 1-13 alapján
- Liturgikus rend – B rend: a liturgikus tételeket liturgikus énekek jelenítik meg EÉ 14-16 alapján
- Rövid rend – C rend: a szórványgyülekezetek lehetőségeihez alkalmazkodó rövidített, egyszerűsített rend
Egyházunkban – a Kecskeméten is használt – énekverses istentiszteleti rend a legelterjedtebb. Sokszor úgy képzeljük, hogy egyedül ez a forma méltó az „igazi evangélikus” liturgiához, s elfeledkezünk arról, hogy Raffay Sándor püspök csak átmeneti megoldásnak szánta, amikor 1936-ban liturgikus megújító szándékkal megjelentette agendáját. Az énekverses változat segítségével próbálta megismertetni az ősi istentiszteleti elemeket, tételeket, hogy aztán áttérjenek a liturgikus éneklésre. Ám az átmeneti megoldás tartósnak bizonyult.
A ’80-as évek istentiszteleti rendjeinek készítésénél ezért az volt a szerkesztők elképzelése, hogy a liturgikus megújulás elképzelését követve az eredeti bibliai és liturgikus szövegeket alkalmazó liturgikus rend legyen az első, az énekverses rend pedig csak utána jelenjen meg alternatívaként. Azonban állami beavatkozásra ez az elképzelés nem tudott megvalósulni.
De vajon miért mindig a liturgikus rend volt a cél?
Azon kívül, hogy ez a rend tükrözi ősi, eredeti evangélikus istentiszteleteinket, a fent említett három rend közül formailag is a liturgikus rend a leggazdagabb. Evangélikus korálok, énekelt és mondott liturgikus szövegek egyaránt szerepelnek benne. Ez a forma teszi lehetővé, hogy az istentisztelet minden eleme a számára természetes módon szólaljon meg: ami szóban mondandó, szólaljon meg beszéddel, ami hagyományos biblikus-liturgikus szöveg, kapjon liturgikus dallamot, s ami strofikus, verses költemény, azt énekeljük értékes koráljaink dallamán.
Az ‘A’ és ‘B’ rend – mint az fentebb olvasható – szerkezetileg egységes, csupán formailag különbözik. A fent kifejtett állandó liturgikus tételekben mutatkozó különbségen kívül a liturgikus rend számos helyen énekléssel jelenít meg (az énekverses rendben úgyanúgy meglévő) liturgikus szövegeket, valamint több helyen vonja be a gyülekezetet a liturgiába egy-egy szöveggel, liturgikus énekkel.
A liturgikus istentiszteletek célja, ennek a gazdag világnak és a (lassan megújuló) énekeskönyvünkben rejlő lehetőségeknek a megmutatása, egy régi-új istentiszteleti forma által.
Szeretettel várjuk a kedves Testvéreket!
Forrás:
https://gylk.lutheran.hu/bevezetes.html
https://medit.lutheran.hu/files/ecsedi_zsuzsa_enekkincstar.pdf
