A hangsáv melletti három pontra kattintva le lehet tölteni a hangfájlt!
DÁTUMHANGFÁJLYOUTUBE VIDEÓLEÍRÁSIGESZAKASZIGEHIRDETŐÉNEKEK
2021.05.02Húsvét után 4. vasárnapYoutubeJöhet Jézushoz mindenki, aki bajban van, és benne megismerheti Isten igazi arcát. A csodákat látva a gyerekek dalra fakadnak, s azt a Hozsannát énekelik, amit a felnőttektől tanultak Jézus bevonulásakor. Ha megláttátok csodáit és átéltétek, h. megkönyörült rajtatok az Úr, énekeljétek a dicséretet!Mt 21,14-17Hulej Enikő68, 328
2021.05.09Húsvét után 5. vasárnapYoutubeVannak, akik nemrég iratkoztak be az imádkozás iskolájába, és vannak, akik régóta imádkoznak. Isten mindenkit tanít. Nem szabad belefáradni! Az imádság mély kommunikáció, amiben mi vagyunk a megajándékozottak. Hittel elmondott kiáltás egy élethelyzetben…Lk 18,1-8Kis János88, 421
2021.05.13MennybemenetelYoutubeNegyven nappal húsvét után Jézus földi élete végéhez ért. Azzal, hogy felment a mennybe és elfoglalta dicsőséges helyét az Atya mellett, valójában lehetővé tette, hogy időn és téren mindenkor jelen legyen közöttünk, bennünk. Távozása nem más, mint közeledés. Ahogyan megígérte: övéivel marad mindig a világ végezetéig…Jn 20,16-18Fekete Adrienn Mercédesz278, 443
2021.05.16Húsvét után 6. vasárnapYoutubeA várakozás ideje mindig nehéz. Jézus az utolsó szavaiban a lényegről szól. Az ő küldetése a megváltás – halála és feltámadása által, a tanítványoké pedig a megtérés, bűnbocsánat hirdetése. Tényleg azt csináljuk, amit az Úr Jézus ránk bízott vagy az beolvad a sok egyéb közé? A tanítványoknak időre volt szükségük, h. felfogják a történteket, és készek legyenek a folytatásra…Lk 24,46-49Hulej Enikő197,521
2021.05.23Pünkösd ünnepeEgy 3500 éves történet a mai alapigénk: Isten népének Dávid lesz az új vezetője, mert a korábbi király, Saul szembekerült önmagával és megfeledkezett Istenről. Kaptatok-e Szentlelket? Ő helyet kér a szívetekben! Ne a külső dolgokban keressétek a megoldást! Engedjétek, h. Ő vezessen, éljetek a Lélek szerint!1Sám 16,1-13Kis János240, 5, 244, 308, 11
2021.05.24KonfirmációHogyan tovább? A konfirmáció fordulópont, mostantól az úrvacsora drága lehetőség, amellyel élhet az, aki vágyik a bűnbocsánatra. Ha valami terhel, gyere és vedd magadhoz Krisztus testét és vérét. Ne várd meg, míg maguk alá temetnek a bűneid. Ne a magad módján keress megoldásokat, hanem kiálts az Úrhoz tiszta szívért, erős lélekért, Szentlélekért! S ez mindnyájunknak szól!Zsolt 51,12-15Hulej Enikő254, 300, 229, 308, 11
2021.05.30Szentháromság ünnepeSzentháromság ünnepe arról szól, hogy az egy Isten Atyaként, Fiúként és Szentlélekként közel lép hozzánk. Ez az ünnep arra irányíthat, hogy meglássuk, hogy az Isten mennyire sokszínű és hogy milyen gazdagon tud az itt és mostba, a mindenkori jelenbe belépni és uralkodni. Isten az emlékezetünk ellenére is munkálkodik bennünk, de csak akkor fogjuk igazán átélni, ha ezt nem feledjük…5Móz 6,12-17Fekete Adrienn Mercédesz290, 7, 328, 283, 560